Dénár: az elnevezés a rómaiaktól került át, Szent István vezette be, az Árpád- és vegyes-házbeli királyaink alatt elterjedt váltópénz volt, mely Mária Terézia idején szűnt meg.

Obulus: a görög obolosz szóból ered, aprópénz a jelentése. A magyar érmelésben az obulus a dénár felét tette ki. Árpádházi pénzverésében jelenik meg először, és a XVII. század végéig folyamatosan vert pénzérem Magyarországon.

Magyarország három részre szakadása után a politikai megosztottság a pénzverésre is hatással volt, a XVII. század közepéig egy sajátos kettős pénzrendszer volt érvényben. I. Ferdinánd trónra kerülésével az addigi pénzrendszer megmaradt, továbbra is vertek denárokat, garast, aranyforintot. I Ferdinánd azonban a hazai pénzrendszert a német birodalmi pénzrendszer mintájára kívánta átszervezni. A kettős királyság zűrzavaros közjogi állapotai miatt elképesztő mértékben, s büntetlenül működhetett a magán pénzverés, melynek következtében hihetetlen mértékben elszaporodott a hamis denár. I. Ferdinánd kizárólag Zrínyi Miklós és Thurzó Alexius főurakat ruházta fel pénzverési joggal. A magyar rendek ellenállásának köszönhetően 1553-ban a magyar országgyűlés csak úgy egyezett bele a teljesen osztrák mintára vert tallérok kibocsátásába, hogy kikötötték, hogy a termelt ezüstmennyiség feléből denárt és aprópénzt (obolus) vernek a magyar pénzrendszer szerint és a korábbi magyar ábrázolásokkal. A magyar vereteken a magyar címer, a Patrona Hungariae képe és a verdejegyek voltak láthatóak, ezek különböztették meg az osztrák veretektől. 1584 után az alsó-ausztriai kamara ellenőrizte a királyi Magyarország pénzverését.

 

A dénár, obulus kép

 

Az előlapon négyes osztású címerpajzs, valamint a pénz verésének évszáma látható. A hátlapon a Madonna, a jobb karján (ritkábban balján) gyermekkel található. Az dénár előlapján, az obulustól eltérően körirat található, melyen az uralkodó neve, valamint Isten kegyelméből választott… és felsorolva többféleképpen rövidítve uralkodói címei olvashatók latin nyelven . Az obuluson soha nem találunk köriratot. A hátlapon a PATRONA VNGARIE olvasható, de előfordul PATRON rövidített alakban is. A köriratok egyes szavait pontok, körök, keresztek és 4-5-6 levelű rozetták választják el egymástól. Az előoldalon a címerpajzs formája (egyes vagy hajlított oldalú) és az évszám elhelyezkedése (köriratban vagy címer felett) alapján tehetünk különbséget. A hátlapon a Madonna mellett elhelyezkedő verdejegy alapján különíthetünk el további változatokat. Verdejegy nélküli darabok is ismertek. A verdejegy a pénzverés helyét mutató megjelölés a pénzérmen, általában betű vagy betűkombináció, mely utalhat a pénzverde székhelyére, kamaragrófokra és pénzverdei alkalmazottakra.

 

 

Érmeket, éremgyűjteményeket folyamatosan vásárolunk!

 

Kulcsszavak: régi pénz, numizmatika, aranyforint, érem, érme, arany pénz.

 

<< vissza

Bejelentkezés / Regisztráció

Elfelejtette a jelszavát?

Kosár tartalma