A gyűjtés az ember természetéből fakad. Majd mindenki gyűjtött valamit gyerekkorában, és sokan később is élnek szenvedélyüknek. Ahhoz azonban, hogy ez megélhetéssé, befektetéssé is váljon, tudásra és szerencsére is szükség van az elhivatottság mellett. Az olyan örök klasszikus, mint az éremgyűjtés, gyakorlatilag minden korosztály körében népszerű, így nem csoda, ha a numizmatika a legismertebb, legelterjedtebb hobbik közé tartozik. A gyűjtés mégsem elsősorban a pénzről szól. A gyűjtemény gyarapítása önmagában varázslatos, rengeteg ismerettel gyarapítja azt, aki a területtel behatóan foglalkozik. A gyűjtés varázsán túlhaladva érdemes végiggondolni, hogy a jelenlegi gazdasági helyzet mellett, értem ezalatt az euró és más valuták értékvesztését, valamint az inflációt. Fontos számításba venni, hogy az arany és ezáltal a különböző arany érmek rendkívül jó befektetést nyújtanak. Az arany értéke az elmúlt 10 évben nagyjából az ötszörösére növekedett. Az ezüst árfolyama lineáris szakaszban van, még a valuták értékvesztése mellett is.

 

Mibe érdemes befektetni 2011-ben a gazdasági válság újabb hullámában

 

A Tóth Numizmatika folyamatosan bővülő éremkínálata, újabb frissítéshez érkezett. Július 31-én, az esti órákban arany és ezüstérmek, valamint numizmatikával foglalkozó irodalom, antik és új könyvek kerülnek feltöltésre. Ugye nem kell emlékeztetni Önöket arra, hogy minden érem egyedi és megismételhetetlen, azaz mindenből csak egy darab van! Erről ne feletkezzenek meg a licit során!
Most elsősorban a Ferenc József érmek gyűjtőinek szolgálunk néhány különlegességgel.

 

I. Ferenc József emlék tallér.I. Ferenc József emlék tallér.
I. Ferenc József emlék tallér, 1868

 

Irodalom frissülés

  

Wáli István: Római imperatorok tüköre, 1778

 

Julius Cézártól II. József császárig 243 imperator életét és uralkodását mutatja be a szerző a tárgyi emlékek, elsősorban pénzérmek tükrében.

Római imperatorok tüköre.

 

Elkötelezett segítség és ügyfélszolgálat egy személyben

 

A pontosabb kiszolgálás és a vásárlói elégedettség növelése érdekében csapatunk új taggal bővült Soós Andrea személyében, aki pár sorban bemutatkozik Önöknek.

Ezúton szeretnék bemutatkozni, Soós Andrea vagyok. A továbbiakban én segítem a Tóth Numizmatika weboldal fejlesztését. 2010-ben végeztem régészet szakon a Pécsi tudományegyetemen. Elkötelezett vagyok a numizmatika és az antik tárgyak irányába. Célom, hogy Önök rendelkezésére álljak és segítséget nyújtsak, számlázásban, termék követésben, logisztikai problémák megoldásában és egyéb információkban.

Remélem érdeklődését felkeltettem, és a továbbiakban is figyelemmel kíséri az oldal folyamatos frissülését. Kérdés, észrevétel esetén bizalommal forduljon hozzám.

 

Nyeremény játék!

 

Aki augusztus 15-ig regisztrált felhasználó lesz, részt vesz egy sorsoláson melynek nyereménye Adamovszky István: Magyar érme katalógus 997-1307 című könyve. A nyertest a következő havi hírlevélben értesítjük!

 

Kulcsszavak: régi pénz, numizmatika, aranyforint, érem, érme, arany pénz.

 

<< vissza

Bejelentkezés / Regisztráció

Elfelejtette a jelszavát?

Kosár tartalma